A mai napról nehéz jó összefoglalót írni. Leginkább talán az instabilitás jellemezte. Délelőtt azt mondta a doktor úr, hogy Juli állapota olyan, mint tegnap, azóta nem tudták csökkenteni a gyógyszereit. Amíg ott voltunk, megint lement a vérnyomása az elfogadhatóság alsó határára. Pár órás mélypont után ez viszonylag rendeződött, de a délutáni látogatásunk alatt megint elkezdett csökkenni.
Matematikus fejjel nehéz elvonatkoztatni a sok számszerű kijelző követésétől, annyira viszont nyilván nem értünk az egészhez, hogy a számok mögé lássunk. De az rossz és tehetetlen érzés, amikor ottlétünk alatt a kezdetben mondjuk 63-as (systolés) vérnyomás szépen lassan lemegy 50-ig. Közben az is érdekes, hogy amikor a nővér infúziót cserélt (a kiürülő fecskendőt egy ugyanolyan telire), akkor pár másodperc alatt kb. 20-at felugrott a vérnyomás (majd a következő 5-10 percben visszaállt az alacsony értékre). Az minden esetre látszik, hogy nagyon labilis Juli állapota. (Azért a korábbi feljegyzések alapján pár óra után mindig rendeződtek ezek a mélypontok, csak mi pont a gyengébb órákat fogtuk ma ki.)
Már indulni készültünk hazafelé, amikor hirtelen Juli oxigénszintje is ijesztően nagyot esett. Nemsokára jött a doktor úr, aki néhány paramétert átállított (lélegeztetés, gyógyszerek), és ettől rendeződött a helyzet. Jó látni, hogy orvosilag gyorsan tudnak reagálni a kitérésekre, de azért remélhetőleg egyre kevesebb ilyen beavatkozásra lesz szükség.
A mellkaszárás továbbra is tolódik - bár jó lenne minél hamarabb, hiszen nyitott mellkassal most nagyobb a fertőzésveszély, viszont ahhoz meg kell erősödnie, hogy jól bírja a megpróbáltatást. Még néhány napig feltehetően marad ez a kritikus állapot, amin túl kell jutni nagyobb bajok nélkül. Egyelőre mindenki azt mondja, hogy sok türelem kell, és idő, idő, idő...
